Makedón Fesztivál A Makedón Fesztivál 2000. szeptember 21-23. között zajlott. Erre az alkalomra
vendégül láttunk pirinszka Makedóniából (Bulgária), Belaszica és Kolarovo
faluból hagyományörző csoportokat, összesen 50 főt. A fesztivál első
napján, szeptember 21-én csütörtökön a Pécsi Plaza-ban
a vendégcsoportok és a Martenica 3 órás műsort adott. A bolgár estet a Pécsi
Kulturális Központ és a Pécsi Bolgár Önkormányzat szervezte, nagy örömmel
vették, hogy velünk közösen a makedón vendégek is felléptek. Következő nap, 22-én,
pénteken a makedón csoportok önálló estet adtak a Magyarországi
Bolgárok Egyesületének székházában. Bár a rendezvény
nyílt volt, elsősorban a magyarországi bolgárokat célozta meg. A nagyközönséget 23-án a Fonó Budai Zeneházban
fogadtuk, ahol sikerült igazi fesztiváli hangulatot teremteni, ehhez
hozzájárult még az Iliosz görög és a pécsi Tanac táncegyüttes,
melyek szintén foglalkoznak makedón táncokkal. A 20.00 órakor kezdődő rendezvényt a Martenica, mint házigazda nyitotta meg két pirini koreográfiával. Ezután a Kolarovo faluból érkező női kórustól hallhattunk gyönyörű makedón dallamokat és a szintén ebből a faluból származó férfi zenekar megmutatta, hogy nem csak töröksípon és tapanon játszanak a makedón zenészek, hanem a tambura is ősi hangszerük, majd a belaszica-i tánccsoport táncolt. A műsort a mo-i
együttesek folytatták. Az Iliosz tánccsoport görögországi makedón blokkal
szerepelt, a Tanac a mostani Makedónia területéről származó koreográfiát
adott elő. Végül ismét a
bulgáriai csoportok következtek, énekkel, tánccal, zenekari számokkal. Az est műsoros
részének zárásával Doncsev Toso, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai
Kisebbségek Hivatalának akkori elnöke tisztelt meg minket, mint a rendezvény
fővédnöke. Miután majd 2,5 órán keresztül tekinthettünk bele a makedón
folklórba, a továbbiakban mindenki aktív részese is lehetett ennek. Egészen
hajnali 1 óráig fújták a töröksípot a Fonó hangárjában, a táncosok
segítségével pedig mindenki elsajátíthatta a lépéseket. Annak ellenére,
hogy a hangár is szinte tele volt, ezzel egyidőben a kávézóban is hatalmas
táncház kerekedett, a zenéről a pécsi Vizin és a Rila zenekar
gondoskodott. Itt már más nemzetiségi zenére is rophatták a táncosok, görög,
dél-szláv, bolgár és természetesen a makedón számok követték egymást. Az egybegyűltek
népes tábora hajnalig mulatott, nagy örömünkre sok volt az idegen arc, akik
nem a nemzetiségi táncházak révén jöttek, hanem talán először vettek részt
egy ilyen balkáni forgatagban, de valószínűleg nem utoljára. Az est létrejöttét
támogatta : Magyarországi
Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma Fővárosi Közgyűlés
Kulturális Bizottsága Magyarországi
Bolgárok Egyesülete Országos és Fővárosi
Bolgár Kisebbségi Önkormányzat Pécsi Bolgár
Önkormányzat Pécsi Kulturális
Központ DonaDöme Kft. |