A „kétágyas kötényruha” fő alkotói: az ing, a két kötény (derékhoz erősítve, egyik elől, másik hátul) és az öv. A leggyakrabban viselt ing a burcsánka, amely a nyaknál és a csuklónál záródik. Az inget elől és hátul hímzések díszítették. A hátsó részét fodor, redő, míg az elejét vízszintes és függőleges hímzés ékesítette.

 

A szukmán ruhát hordták az ország legtöbb területén, a hegyektől a központi területeken át egészen a tengerpartig, azonban a különböző régiókban a ruha kissé különbözött egymástól: anyagában, kis V vagy U alakú nyakában. A szukmán leggyakrabban ujjatlan ruházat, egy hímzett egyenes vágású inggel és gazdagon díszített köténnyel. Három fő típusú szukmánt ismerünk. A nyugat-bulgáriai szukmán neve: kusoklinest, a középső részeken: viszokoklinest (egy trapéz vagy derékszögű beékeléssel a vállak vonalában) és a keleti régiókban az ujjatlan ruhához még egy kis kabátkát (csápak) is hordanak. A ruhához egy vékony öv tartozik, mely csattal (pafti) végződik. Ez egy tipikus bolgár dísze az övnek, mely kerek vagy ovális alakú, legtöbbször virág mintázatú. A szukmán ruha legdekoratívabb része az apron (kötény), mely nagyon sokféle színű lehet. Mindez nagyon szépen mutat, hiszen a ruha egyszerű sötét színű, a kötény pedig ezzel ellentétben rendkívül változatos, éppen ezért a szukmán ruha nagyon eredeti és művészi.

 

A szaja nyílt tunika (mint egy kabát), általában hosszú vagy rövid ujjú. A szaja többféle színből és anyagból készülhet, azonban a legjellemzőbb az egyszínű fehér, fekete vagy kék szaja, amely pamutból vagy gyapjúból készült. A szaja nyak és ujj részének végét díszítették kézzel, olyan festett anyagokkal, melyek természetes színezéket tartalmaztak. Azok a hölgyek, akik mesterei voltak a hímzésnek többszínű hímzőfonalat is használtak. Különösen nagy kreativitásra vallott, aki aranyfonalat használt, mely leginkább Közép- és Nyugat-Bulgária területein lett őshonos. A vörös árnyalatú szaja főként a délnyugati és déli vidékek ruhája volt, mely a néphagyomány szerint megvédte viselőjét a gonosztól. Ez a viselet a későbbiekben (20. század közepe) a városi ruhák divatjában is szerephez jutott.

 

Az „egyágyas kötényruha” tipikus viselete volt a Duna vidékén és a Rodope hegységben lakóknak. Ez egy nagyon egyszerű viselet, mely tartalmaz egy hosszú tunikát, egy kötényt a derék körül. A ruha díszítése egyszerű, két vagy több szín felhasználásával készül. Sokszor használtak geometriai alakzatot is a sötét háttéren, díszítő elemként. Ez a viselet leginkább a rodopei muszlimokat jellemezte egészen a 20. század első negyedéig, főként praktikussága, egyszerűsége miatt.

A bolgár férfi népviseletet színe szerint lehetett két fő részre osztani: a javarészt fehér színekből álló együttest „belodresza”-nak, a szó szoros értelmében vett fekete ruhát pedig „csernodresza”-nak (mely a gyakorlatban sokszor barna vagy kék) hívják. A feudalizmus után a ruhák általában otthon készültek, a nők ízlésének és kreativitásának köszönhetően többféle változatban. A 18. és 19. században a manufaktúrák megjelenésével a férfiak viseletét gyakran szabók készítették. A leggyakrabban használt textíliák a következők voltak: len, kender, gyapjú, selyem, gyapot, egészen a 19. század második feléig. Mindemellett bőrt használtak a tipikus bolgár lábbeli a „carvuli” (bocskor), és prémet a férfiak fejfedőjének elkészítéséhez (jellemzően a hegyvidékeken). A ruhák kialakítása a viselőjének munkájától és életétől is függött. A belodresnik volt régebbi ruha, mely bizonyítottan szláv eredetű, ennek helyébe lépett a csernodresza Közép-, Dél- és Észak-kelet Bulgária területén a 19. század elején, a Bolgár Nemzeti Újjászületés időszakában.

 

A belodresna viselet tartalmazza a következőket: ing, nadrág, felső ruházat, mely mindegyike fehér anyagból készült. A nadrágnak két fajtája ismeretes: benevreci, a hosszú és szűk, melyhez a nadrág szűk részén csatlakozott a nogavici, és a széles és rövid típus a dimii. A ruhát leginkább a külső rész (kusak, klasnik, dolakteknik, goljama dreha) határozta meg. Jellemzői a speciálisan egyenesen hímzett motívumok és a színes fonalak használata a felhajtókán és az ujjak végénél. A deréköv is gazdagon díszített, leggyakrabban vörös színű és szorosan simul a derékra.

 

A 18. század végétől egészen a 19. század közepéig a férfiak ruháit már nem fehér aba-ból (egy gyapjú anyagot jelent) készítették, hanem fekete szajak-ból (gyapjú textil), melyhez különböző hosszúságú nadrág és felsőruházat is tartozott. A poturi nevezetű nadrág széles volt és fekete hímzés díszítette. A külső ruházat (elek, aba, anterija) egyenes szabású volt és a derékig ért. A hozzátartozó öv gyapjúból készült, többféle szélességben, de mindig vörös színben. A ruházathoz tartozott még a prémből készült kucsma és a carvuli.

 

A nyugat-bolgár férfi viselet egyfajta keverékét jelentette a fehér nadrágnak (benevreci) és a sötét színű felsőruházatnak. Az egyszerű szabású csernodresna a 19. század vége felé vált ódivatúvá.

 

A gyermek viseletek általában jól idomultak a felnőttek ruházatához. A gyermek fejfedők különösen egyediek voltak a díszítésük miatt: kék gyöngyök, fokhagyma, vörös fonál, fém amulettek, melyek megvédtek a gonosz szemektől.

A bolgár népviseletek nem lettek volna teljesek ékszerek nélkül. A bolgár asszonyok nagyon szerették a különféle díszeket, melyekről az európai utazók is beszámoltak bulgáriai utazásaik után. Feljegyzéseikben megtalálhatók a kicsi pénzérmékből, vagy tengeri kagylókból álló nyakláncok és a különféle kiegészítők a fejre, kezekre és a testre. Az újjászületés ruházatának díszítése kifejezte a viselőjének korát, társadalmi és családi állapotát és sok esetben a helyet, ahol élt. A szemfedőt (Vidin területén arpalii-nek hívják) is díszítették, mint a csodás proelnik-et. Rendkívül értékes volt a fémből készült kozicsnici, amit a hajadon lányok viseltek, és amely egyfajta furcsa emlékeztető volt számukra. Többféle anyagból készülhetett ez a dísz (régi pénzérme, kagylók, gyöngyök) mindez a hosszú és sűrű hajat szimbolizálta, mely jelképe volt az egészségnek és a jólétnek. A régóta házasságban élő hölgyek kozicsnici-je és ubrusi-ja (fejdísz) az egyszerű és kezdetleges népiesség jellemzőit hordozták. A késő 18. századig leginkább ez a viselet jellemezte az északi és nyugati területeket, de különösen Makedóniát. Hiszen a megjelenésük és díszítésük bonyolult geometriai alakzatokat idéztek, melyek kapcsolódtak ahhoz a tényhez, hogy a házas nők elfedték hajukat a külvilág szemlélői elől.